Bánhalmi Árpád (2024) Versenyeredmények és a teljesítmény kapcsolata a felsőfokú statisztika és valószínűségszámítás értékelésének tükrében. In: II. Csernyák László konferencia közleményei. Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapest, pp. 196-205. ISBN 978-615-6342-90-4
Előnézet |
Szöveg
17.cikk_II.Csernyák_László_Konf_Közleményei.pdf - Megjelent verzió Download (548kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
A tanulmányban a felsőoktatásban a versenyeredmények és a statisztika tantárgy teljesítménye közötti kapcsolatot vizsgáltuk. Az irodalmi áttekintés alapján megállapítottuk, hogy az eddigi megfigyelések alapján a versenyeken való részvétel jelentősen befolyásolhatja a diákok motivációját és teljesítményét, és támogathatja a karrierjüket is. A statisztika tantárgy teljesítményének empirikus elemzése során megállapítottuk, hogy a versenyző diákok általában jobban teljesítenek a tantárgyban, mint a nem versenyzők. Ugyanakkor azt is megfigyeltük, hogy a versenyen való részvétel és a tantárgy teljesítését mérő pontszám között csak gyenge sztochasztikus kapcsolat mutatható ki. Ezek alapján javasoltuk az oktatási gyakorlat finomhangolását és az oktatási módszerek, valamint a diákok támogatására irányuló stratégiák javítását. Emellett további kutatásokat szorgalmaztunk annak érdekében, hogy mélyebben megértsük a versenyek és a tanulási motiváció közötti kapcsolatot.
Tudományterület / tudományág
bölcsészettudományok > neveléstudományok
Intézmény
Budapesti Gazdasági Egyetem
Mű típusa: | Könyv része | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Szerző publikációban használt neve: |
|
||||||
Kulcsszavak: | statisztika verseny, teljesítmény, Motiváció, attitűd | ||||||
Felhasználó: | Eszenyi-Bakos Kinga | ||||||
DOI azonosító: | https://doi.org/10.29180/978-615-6342-90-4_17 | ||||||
Rekord készítés dátuma: | 2024. Dec. 18. 14:50 | ||||||
Utolsó módosítás: | 2024. Dec. 18. 14:50 | ||||||
URI: | https://publikaciotar.uni-bge.hu/id/eprint/2348 |
Actions (login required)
Tétel nézet |