Hogyan étkezem? - Hallgatók étkezési szokásainak vizsgálata egy felsőoktatási intézményben

Kovács Nikolett (2013) Hogyan étkezem? - Hallgatók étkezési szokásainak vizsgálata egy felsőoktatási intézményben. Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok, 2. pp. 42-57.

[thumbnail of Kovács Nikolett-2013-2_mod-2018.pdf]
Előnézet
Szöveg
Kovács Nikolett-2013-2_mod-2018.pdf - Megjelent verzió

Download (841kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Bizonyára az emberek többsége került már a gyakori dilemmát okozó „Mit vegyek fel?” helyzetbe, illetve állt már zavartan egy cukrászda finomságokkal teli üvegpolcai előtt, és kért az eladótól mindenekelőtt „egy pillanat türelmet”. Életünk döntések sorozatából áll, tudatosság nélkül is folyamatosan összehasonlítunk, mérlegelünk, gyakran a másodperc tört része alatt választunk különböző alternatívák közül. Ez akkor sincs másként, ha étkezésre kerül a sor. A fogyasztói, és azon belül is az élelmiszerfogyasztói magatartás már rég óta megfigyelt, elemzett, kutatott témakör. Ebben a tanulmányban a fogyasztói döntési folyamat főbb lépései, az ezekre ható tényezők, valamint egy, a BGF KVI Karán tanuló hallgatók étkezési szokásait feltérképező primer kutatás eredményei kerülnek bemutatásra. Mind a szekunder kutatás, mind a primer kutatás eredményei alátámasztják azt, hogy a fogyasztói magatartás - ökonómiai, szociológiai, pszichológiai, vagy antropológiai megközelítéssel is - összetett, többlépcsős ok-okozati összefüggésekre épülő, hatások sokaságát befogadó, változékony folyamatként írható le.

Abstract

Probably most of us have had the dilemma of the „What should I wear today?” situation, or have stood in front of the glass counter at the confectionery asking for „just one more minute”. Our life consists of a series of many decisions; we make comparisons and calculate, sometimes without any apprehension, and it often takes us less than a second to choose between different alternatives. It is the same when it is time to eat. Consuming behaviour, in particular the area of food has been a monitored and analyzed research topic for a long while. In this study the main steps of the consumer’s decision-making process, the effects on them, and also the results of a prior research, analyzing the eating habits of students attending Budapest Business School College of Commerce, Catering and Tourism are presented. The much recent research and the results of the prior research support that consuming behaviour – in an economical, sociological, psychological, or anthropological aspect – can be described as a complex, variable process, that is based on staged causes and effects, and is the object of many affects.

Tudományterület / tudományág

társadalomtudományok

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Mű típusa: Cikk
Szerző publikációban használt neve:
Publikációban használt név ORCIDMTMT szerző azonosító
Kovács Nikolettnem részletezett
Felhasználó: Jurcza Tünde
A mű MTMT azonosítója: nem részletezett
Rekord készítés dátuma: 2020. Feb. 04. 16:01
Utolsó módosítás: 2020. Aug. 26. 16:02
URI: https://publikaciotar.uni-bge.hu/id/eprint/1227

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet