A fehér felsőbbrendűség és a neoklasszicizmus esztétikája: Szöveges és vizuális források összehasonlítása

Hübner Andrea (2025) A fehér felsőbbrendűség és a neoklasszicizmus esztétikája: Szöveges és vizuális források összehasonlítása. In: Pedagógiai perspektívák: Új megközelítések és tradicionális értékek a pedagógiában. Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest, pp. 207-225. ISBN ISBN 978-615-6886-08-8 (online)

[thumbnail of PedagogiaiPerspektivak_11.pdf]
Előnézet
Szöveg
PedagogiaiPerspektivak_11.pdf - Megjelent verzió

Download (305kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Széles körben elfogadott tudományos nézet, hogy a klasszicizmus szépségfogalma Winckelmanntól (1755-ből) származik. A Geschichte der Kunst des Altertums: Gedanken über die Nachahmung der Griechischen Werke in der Malerei und Bildhauerkunst (Gondolatok a görög műalkotások utánzásáról a festészetben és a szobrászművészetben) című művében kifejtett görög szépségeszmény magyarázatát gyakran tartják a klasszicizmus legtökéletesebb megfogalmazásának, valójában elindítójának. Az ógörög fehér férfiszobrok ünneplése ugyanakkor felveti a kérdést, hogy a neoklasszicizmus esztétikája milyen módon kapcsolódik a fehér felsőbbrendűség kérdéséhez. Írásom fókusza a nem európai népek megítélése a görög szépségeszmény szempontjai szerint a szöveges és a vizuális források fényében a klasszicizmus vs. neoklasszicizmus elméleti vita keretében. Habár az itt felvetett kérdések a posztkoloniális elmélet keretébe illeszthetők, mégsem központi kérdése a posztkoloniális diskurzusnak az itt tárgyalt téma. Edward W. Said (2000) – noha a görög és római felsőbbrendűségi tudattal foglalkozik Orientalizmus c. könyvében1 – a klasszicizáló ízlés témáját nem érinti, ezért csak utalás szinten taglalom az orientalizmus-posztkoloniális elmélet alapvető fogalmait. A fehér felsőbbrendűség gondolatát ugyanakkor a saidi „mi-ők” eurocentrikus dichotómia fogalomrendszerén belül kezelem. Az ún. orientalizmus vita egyik fő kérdése Said (2000) azon tétele, miszerint az európai hagyomány évszázadokon átívelő jellemzője a nem európai kultúrák fölött érzett felsőbbrendűségi tudat és expanzív szándék. A saidi gondolattal egyet nem értők megkérdőjelezik a meghódítandó és meghódított területek reakcióinak figyelmen kívül hagyását és a történelmi korok közös nevezőre hozását (MacKenzie, 1995). A felsőbbrendűségi tudat jelenlétét a 18–19. században saidi értelemben adottnak veszem, és ebben az értelemben használom a források által alátámasztva.

Tudományterület / tudományág

bölcsészettudományok > neveléstudományok

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Mű típusa: Könyv része
Szerző publikációban használt neve:
Publikációban használt név ORCIDMTMT szerző azonosító
Hübner Andrea
Felhasználó: Kinga Eszenyi-Bakos
DOI azonosító: https://doi.org/10.29180/978-615-6886-08-8_11
Rekord készítés dátuma: 2025. Jún. 19. 09:53
Utolsó módosítás: 2025. Jún. 19. 09:53
URI: https://publikaciotar.uni-bge.hu/id/eprint/2516

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet