Mérő Katalin (2024) Az európai pénzügyi piacok piaci integrációjának fejlődéstörténete. In: Pénzügypolitikai kihívások. Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapest, pp. 117-127. ISBN 978-615-6886-01-9
Előnézet |
Szöveg
9.cikk-Pénzügypolitikai kíhívások - Konferenciakötet-117-128.pdf - Megjelent verzió Download (245kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
A tanulmány intézményi megközelítésben elemzi, hogy hogyan változott az Európai Unió pénzügyi piacainak integráltsága. Sorra veszi azokat a szabályozási-, felügyelési-, és intézményi rendszeri változásokat, amelyeket a piaci integráció mélyítése érdekében lépett meg az Európai Unió. A bankpiacok tekintetében az első bankdirektíva 1977-es elfogadásáig, vagyis még az Európai Gazdasági Közösség időszakáig nyúlik vissza az integrációs folyamatok története, amit egészen az Európai Bankunió ma is zajló kiépüléséig követünk. A pénz-, és tőkepiacok integrációja tekintetében az első lépésre, az ún. európai befektetési alapokra (UCITS) vonatkozó irányelv elfogadására, csak jóval később, 1993-ban került sor, és a Tőkepiaci Unió kiépítésére irányuló lépések formájában szintén még folyamatos törekvésekről beszélhetünk. Mind a két piaci szegmens esetében igaz, hogy számottevően erősödött a piacok integráltsága. Ugyanakkor a 2010-es években létrehozott Bankunió és Tőkepiaci Unió nemcsak az integrációt erősíti, de konzerválja is a különbözőségeket az előbbi esetében annak tagjai és a kívül maradók, míg az utóbbiesetében a fejlettebb és az elmaradottabb tőkepiacú országok között.
Tudományterület / tudományág
társadalomtudományok > közgazdaságtudományok
Intézmény
Budapesti Gazdasági Egyetem
Mű típusa: | Könyv része | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Szerző publikációban használt neve: |
|
||||||
Kulcsszavak: | Európai Unió, Integráció, pénzügyi piacok, bankunió, Tőkepiaci Unió | ||||||
Felhasználó: | Eszenyi-Bakos Kinga | ||||||
DOI azonosító: | https://doi.org/10.29180/978-615-6886-01-9_9 | ||||||
Rekord készítés dátuma: | 2025. Jan. 20. 11:37 | ||||||
Utolsó módosítás: | 2025. Jan. 20. 11:37 | ||||||
URI: | https://publikaciotar.uni-bge.hu/id/eprint/2421 |
Actions (login required)
Tétel nézet |