Egy településfejlődési modell a felzárkózás jegyében

Áldorfai György (2015) Egy településfejlődési modell a felzárkózás jegyében. Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok, 2. pp. 7-22.

[thumbnail of Áldorfai György 2015_2.pdf]
Előnézet
Szöveg
Áldorfai György 2015_2.pdf - Megjelent verzió

Download (808kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Jó gyakorlatot, jó példát a fejlődésre, a felzárkózásra az elmaradottság ellenében olyan innovatív törekvést hozhat, melyben az alkalmazott módszereket összehangoltan működtetik, és amely tevékenység a gyakorlatban is kiállja az idő próbáját. Az igazán sikeres megoldások modellértékűek, azaz adott feltételek/adottságok között adaptálhatóak máshol is. Jelen tanulmányom célja, hogy bemutassak egy ilyen mintaértékű modellt, mely kreatív és egyedi vonásaival már számos helyen ismertséget szerzett. Az Átány modell hosszú évek alatt formálódott ki. Legnagyobb kihívása a lakosság értelmes munkához és jövedelemhez való juttatása egy jelentős etnikai probléma kör mellett. A kutatási célomhoz részben primer (kérdőíves és interjús) kutatásokra támaszkodom, de felhasználom a hozzájuk tartozó elérhető szekunder adatokat is.

Abstract

Good practices, good examples can be created to improve a region and to tackle underdevelopment only by innovative initiatives in which the applied methods operate in harmony and by which the activities will be sustainable on a long-term. The most successful practices may be used as development models in the future, which means they can be adpoted in other areas as well, given sufficient endowments. The aim of this study is to present such a model which, with its creative and unique characteristics, became famous in many places. The Átány-model has been forming for long years. Its greatest task is to provide meaningful jobs and income to the local population who need to face a significant ethnic challenge. The study was partly based on primery research (questionnaires and interviews), but relevant secondary data were used as well.

Tudományterület / tudományág

társadalomtudományok > regionális tudományok

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Mű típusa: Cikk
Szerző publikációban használt neve:
Publikációban használt név ORCIDMTMT szerző azonosító
Áldorfai György10038723
Felhasználó: Jurcza Tünde
A mű MTMT azonosítója: 3061780
Rekord készítés dátuma: 2020. Feb. 04. 16:44
Utolsó módosítás: 2020. Aug. 28. 09:57
URI: http://publikaciotar.uni-bge.hu/id/eprint/1196

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet